Eredmény(ek) 27 mutatása

Vedd ki a fejed a homokból!

A tudás életet menthet! – prevenció érdekesen, hitelesen, közérthetően

  Alapítványunk merőben új utat választott, amikor 2023-ban nyitottá tettük a Drogambulanciát és „házhoz hívjuk a fiatalokat”.  Programunk keretében a csütörtöki napokon délelőtt 10 órától, alkalmanként 120 percben tartunk prevenciós előadásokat/foglalkozásokat maximum 20 fős iskolai csoportok részére a Drogambulancia Alapítvány székhelyén. Tabuk nélkül, közérthetően, a diákok nyelvén. 

2023 óta több mint kétezer gyerek ismerhette meg a Drogambulanciát, az itt dolgozókat, de meghívásra több külső helyszínen is voltunk előadást tartani. 

2023-ban 8 miskolci középiskola több osztállyal és 8 vidéki iskola diákjai jártak nálunk. 

 2024 évben 12 miskolci középiskola több osztállyal járt nálunk és 12 vidéki iskolában voltunk prevenciós előadást tartani. Köztük a mezőcsáti iskolában, ahol a prevenciós előadásunkon 9 és 16 éves kor közötti fiatalok voltak jelen. Azok a gyerekek is, akikre bedrogozva, ájultan találtak rá az úttesten májusban.

Tapasztalataink szerint rendkívüli az igény mind az oktatási intézmények, mind a tanulók részéről az információra, a szakszerű tájékoztatásra. A tudás, a tájékozottság ugyanis életet menthet. Előadásaink szlogenje is ez: A tudás életet menthet!  Ezeken a foglalkozásokon a diákok mindent megtudhatnak a függőségek kialakulásáról, a szenvedélybetegségről, a drogok, az alkohol, gyógyszerek és a túlzásba vitt energiaitalok fogyasztásának hatásairól.   A diákok kérdéseiből egyértelművé vált az, amit eddig is sejtettünk, hogy nagy a baj. A tizenévesek nagy része úgy próbálja ki, vagy fogyasztja – akár rendszeresen- a kábítószereket, az alkoholt és a nyugtató hatású gyógyszereket, energiaitalokat, hogy egyáltalán nincsenek tisztában annak hosszú távú, káros következményeivel. Előadásaink után mindig van egy-két diák, akik ott maradnak és négyszemközti beszélgetést kérnek tőlünk akár érintettségük okán, akár azért, mert a családjukban, vagy baráti körükben van szenvedélybeteg.

Az előadásokat a Drogambulancia Alapítvány szakképzett munkatársai tartják. Pszichológus, addiktológiai konzultáns, aki tapasztalati szakértő is, mediátor-coach, mentálhigiénés szakember, pszichopedagógus. 

A Drogambulancián megtartott 90 perces előadásokat Alapítványunk 20.000 forint/alkalom tudja vállalni. Külső helyszín miskolci iskolák esetén 35.000 forint/alkalom. Külső helyszín vidéki iskolák, intézmények esetén 45.000 forint/alkalom. 

Vélemények előadásainkról:

A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum 9. osztály:  A 45 darab kitöltött kérdőívből az derült ki, hogy prevenciós előadásaink érdekesek, hitelesek, érthetőek, őszinték, hasznosak és izgalmasak, az elhangzottakról pedig a legtöbb gyerek biztosan beszél majd a barátaival, a családtagokkal, szülőkkel. Kérdőívünket az egyik pedagógus is kitöltötte, aki azt írta, hogy „fiatalokhoz közeli stílusban, nem tiltva, hanem tájékoztatva adja át az infót”

A putnoki Serényi László Általános Iskola pedagógusa a Drogambulancia prevenciós előadása után:  „Sok előadást hallottam már, de ennyire jót még nem. Ezt a gyerekek érdeklődése, aktivitása is alátámasztotta. Gratulálok hozzáállásukhoz, fogom Önöket ajánlani.”

Így írtak rólunk a kazincbarcikai Szalézi Gimnázium facebook oldalán:

  „Tabuk nélkül a drogokról, az alkoholról, a gyógyszerekről.” 

A miskolci Drogambulancián jártak szalézis diákok, hogy megismerkedjenek az intézmény működésével, és tudják, hová kell fordulni, ha esetleg egy barátjuk, diáktársuk drogproblémával vagy más függőséggel küzd. Az ambulancia elhivatott munkatársai örömmel fogadták a tanulókat. Megmutatták az ambulanciát, majd egy másfél órás kötetlen beszélgetés kezdődött, hiszen diákjaink mindent tudni akartak mind a szakmával, mind a függőségekkel, mind pedig az intézmény életével kapcsolatban, a szakemberek pedig közérthetően válaszoltak a kérdésekre. A diákok egész másra számítottak; tartottak a helytől, sokkal inkább egy betegekkel teli helyet képzeltek el. Az ambulancia – szakembereivel együtt- viszont rendkívül barátságos és nyitott hely.”  Bár normál esetben 45 percet sem bírnak a fiatalok koncentráltan figyelni, a másfél óra úgy repült el, hogy észre sem vették.”

A visszajelzésekből és az iskolások által kitöltött kérdőívből azt látjuk és halljuk, hogy előadásaink után a diákok kortárssegítőként kezdenek működni. (Elmondják diáktársaiknak, hozzátartozóiknak, családtagjaiknak amit nálunk hallottak és figyelmeztetik egymást.)  

Hisszük, hogy ezekkel a látogatásokkal/előadásokkal egyrészt megelőzhető, hogy ők is drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőkké váljanak. Másrészt, ha megismerik Ambulanciánkat, az itt dolgozókat, akkor a későbbiekben már tudják honnan, hol kell segítséget kérni. 

Elérhetőségeink: +3646/431-310

E-mail: drogprevencio@gmail.com

„Hogyan tudok segíteni?” –  Prevenció a Drogambulancián

 Az előadásunk elkészítésénél ezt a kérdést tettük fel saját magunknak is: „Hogyan tudunk jól segíteni? Hogyan tudunk jól prevenciós előadást készíteni?”  

A miskolci Drogambulancia Alapítvány egy merőben új utat választott, amikor „házhoz hívjuk a fiatalokat”. A nyitott ambulancia jegyében – előre egyeztetett időpontokban – iskolás csoportokat várunk az Ambulanciára. Ebben a másfél-két órában körbevezetjük őket ambulanciánkon, majd pszichológus, addiktológiai konzultáns, szociális és mentálhigiénés kollégák által vezetett, interaktív foglalkozásokon mutatjuk be a drog- és szenvedélybetegség teljes vertikumát, a veszélyektől a lehetséges megoldásokig. Tapasztalataink szerint rendkívüli az igény mind az oktatási intézmények, mind a tanulók részéről az információra, a szakszerű tájékoztatásra. A tudás, a tájékozottság ugyanis életet menthet. Előadásaink szlogenje is ez: A tudás életet menthet!  Ezeken a foglalkozásokon a diákok mindent megtudhatnak a függőségek kialakulásáról, a szenvedélybetegségről, a drogok, az alkohol, gyógyszerek és a túlzásba vitt energiaitalok fogyasztásának hatásairól.    

Ugyancsak másfél-két órás prevenciós foglalkozásokat tartunk azokban az iskolákban, ahova meghívnak bennünket.

A segítő szakmák alapkérdése a „Hogyan tudok segíteni?” Az előadásunk elkészítésénél ezt a kérdést tettük fel saját magunknak is: „Hogyan tudunk jól segíteni? Hogyan tudunk jól prevenciós előadást készíteni?”  A mai napig kedves emlékként él bennünk, amikor még maga az osztályfőnök is külön köszönetet mondott, hogy a diákok legapróbb kérdését is megválaszoltuk, köztük azt is, hogy hány cigarettacsikk elfogyasztása lehet már halálos dózis egy tacskó méretű kutya számára. Ez a fajta szemlélet kiemelt hangsúlyt kapott a miskolci Drogambulancia Alapítvány prevenciós ars poeticájában. Nem akarjuk megmondani a „tutit”. Nem akarjuk lenyomni az általunk helyesnek vélt igazságot mások torkán. Nem akarunk kioktatni, sem megszégyeníteni. Minden aprónak, vagy jelentéktelennek bélyegzett kérdésnek helye van, mert az ember akkor tanul, ha kérdezhet, és ha választ kap kérdéseire.

 A legtöbb esetben vegyes páros, férfi-nő, kollégák tartják a foglalkozásokat, megkönnyítve ezzel is diákoknak, hogy a nekik szimpatikusabbnak tűnő emberhez kapcsolódhassanak. Kiscsoportos előadások során lehetőségünk van jobban megfigyelni és érzékelni a jelen lévő diákok hangulatát, azt, hogy mi is kelti fel inkább a figyelmüket, mi az, amire igazán kíváncsiak és melyek azokat a témák, amelyek már a könyökükön jönnek ki. Így menet közben is tudunk változtatni esetleg a sorrendiségen, a téma mélységén, illetve új témákról is elkezdhetünk beszélgetni.

Olyanra is kiterjed a figyelmünk, amikor 1-1 diáknak túl megterhelőek a hallottak, látottak, túl sok az az információ, amit kapott, ilyenkor vagy egyénileg odafordulunk hozzá, jelezzük felé, hogy észleltük azt, hogy nehezére esik most itt lennie és felajánljuk a segítségünket. Arra is van példa, hogy csoportosan végzünk olyan gyakorlatokat, melyek feloldják a kialakult feszültebb hangulatot.

A diákok által legkedveltebb része előadásainknak az, amikor személyes tapasztalatainkról, a kliensekkel végzett munkáról beszélünk nekik. Azt tapasztaljuk, hogy ez által könnyebben érthetőbbé, megfoghatóbbá válik számukra a „függők világa”, ekkor döbbennek rá, hogy ők is olyanok, mint bármelyikünk. Fontos célkitűzés, hogy ráirányítsuk a diákok figyelmét arra, hogy az előítéletesség nem helyénvaló jelen esetben. Hiszen bármelyikünkkel megtörténhet (vagy már meg is történt), hogy valamelyik családtagja, barátja, ismerőse vagy sok esetben ő maga is függővé, ami lehet szer vagy bármilyen viselkedéses függőség.  

 Hisszük, hogy ezekkel a látogatásokkal/előadásokkal egyrészt megelőzhető, hogy ők is drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőkké váljanak. Másrészt, ha megismerik Ambulanciánkat, az itt dolgozókat, akkor a későbbiekben már tudják honnan, hol kell segítséget kérni.

Előadásaink ára:

Látogatás a Drogambulancián és prevenciós előadás maximum 15 fős csoportoknak 15 ezer forint

Miskolci iskolákban tartott prevenciós előadás 35 ezer forint

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei iskolákban tartott előadás 45 ezer forint

2023-ban 8 miskolci középiskola több osztállyal és 8 vidéki iskola diákjai jártak nálunk. 

2024 évben 4 miskolci középiskola több osztállyal járt nálunk és 6 vidéki iskolában voltunk prevenciós előadást tartani. Köztük a mezőcsáti iskolában, ahol a prevenciós előadásunkon 9 és 16 éves kor közötti fiatalok voltak jelen. Azok a gyerekek is, akikre bedrogozva, ájultan találtak rá az úttesten májusban.

2023 óta több mint kétezer gyerek ismerhette meg a Drogambulanciát, az itt dolgozókat.

Így írtak rólunk a kazincbarcikai Szalézi Gimnázium facebook oldalán:

„A miskolci Drogambulancián jártak szalézis diákok, hogy megismerkedjenek az intézmény működésével, és tudják, hová kell fordulni, ha esetleg egy barátjuk, diáktársuk drogproblémával vagy más függőséggel küzd. Az ambulancia elhivatott munkatársai örömmel fogadták a tanulókat. Megmutatták az ambulanciát, majd egy másfél órás kötetlen beszélgetés kezdődött, hiszen diákjaink mindent tudni akartak mind a szakmával, mind a függőségekkel, mind pedig az intézmény életével kapcsolatban, a szakemberek pedig közérthetően válaszoltak a kérdésekre. A diákok egész másra számítottak; tartottak a helytől, sokkal inkább egy betegekkel teli helyet képzeltek el. Az ambulancia – szakembereivel együtt- viszont rendkívül barátságos és nyitott hely.  Bár normál esetben 45 percet sem bírnak a fiatalok koncentráltan figyelni, a másfél óra úgy repült el, hogy észre sem vették.”

„Sok előadást hallottam már, de még ennyire jót nem. Ezt a gyerekek érdeklődése, aktivitása is alátámasztotta. Gratulálok hozzáállásukhoz, fogom önöket ajánlani.” -mondta a putnoki Serényi László Általános Iskola pedagógusa a Drogambulancia prevenciós előadása után. A több mint 30 felsős diák nemhogy végig ülte a másfél órát, de visszajöttek a szünet után, és tovább figyeltek és kérdeztek.

Érdeklődni a Drogambulancia Alapítvány telefonszámán: +3646-431-310

Vagy e-mail-ben: drogprevencio@gmail.com

Száraz November – Nagy Tibor István addiktológia konzultáns, tapasztalati szakértő kollégánk tollából

Sorolhatnánk az okokat, hogy miért iszunk, és ha megtesszük, akkor rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű akár csak 30 napig nem inni, mert indok akad bőven. És persze ott van a rutin is, ha például boldogok vagyunk. Vagy ha szomorúak. Vagy ha problémánk van. Vagy ha nincs.

Mi sem könnyebb, gondolhatjuk. És valóban. Miért okozna problémát bárkinek, hogy egy hónapig ne iszogasson a haverokkal, barátnőkkel, munkatársakkal, fogadásokon, munkahelyi partykon, koncerteken, születésnapon vagy más családi ünnepen, lazításképpen vagy, mert valaki a munkahelyén vagy a városi dugóban, esetleg vidéki buszon felnyomta az agyát? Bár a hivatalos statisztikák lényegesen a valóság alatti képet mutatják, a szakemberek régóta kongatják a vészharangot, hogy igencsak megnövekedett azok száma, akik nem tudnak csatlakozni a Száraz November kihívásához. Ők ugyanis betegek. Nevezhetjük őket alkoholbetegeknek, alkoholfüggőknek vagy ahogyan a legegyszerűbb és legelterjedtebb: alkoholistáknak.   

Amikor alkoholistáról beszélünk, ne csak a rafiaszatyros, biciklivel dülöngélő, ápolatlan és harsány férfiakra gondoljunk. Ne csak a periférián élő, sokszor tanulatlan emberekre. Gondoljunk értelmiségiekre is: pedagógusokra, orvosokra, egészségügyi dolgozókra, jogászokra, művészekre, stb., akiknek egyre nagyobb hányada nő! Ahogyan az otthon lévő, vagy akár dolgozó, gyermeküket egyedül nevelő zugivó nők száma is emelkedik. Mert bizony, nőként inni lényegesen cikibb a társadalom szemében, ezért titkolni kell.

De maradjunk azoknál, akik a Száraz Novemberbe belevágnak. Meggyőződésem – és ezért tartom igen hasznosnak a kezdeményezést, – hogy sajnos sokaknak felvillan a jelzőlámpa, hogy valami nem oké. Na de mi? Talán az, hogy a vállalkozó szellemű egyed azt érzi, valami hiányzik, valami nem kerek. Hogy nem teljes a nap, ha nem pukkan az üveg bor vagy nem szisszen az a pár üveg sör a végén. Mert az úgy van jól. Úgy megszokott.  „Mert megérdemlem.” Kicsit feszültebb, kicsit türelmetlenebb, kicsit nem olyan, mint szokott lenni? Üdv. Kezdődik a pszichés függőség. Ugyanis nem kellenek ahhoz remegő kezek, izzadás, hányinger, kiugró szív, hogy a szervezetünk jelezze: valamit nem kapott meg, amihez HOZZÁSZOKOTT és legyen már vége ennek a rohadt hónapnak! Persze, kemény munkával és a „mert megérdemlem” szlogen mantrázásával, az előbb említett súlyos szomatikus tünetek is könnyen elérhetők. Akkor már senki sem szajkózza, hogy megérdemelte.

Kedves novemberezők! A jelekre érdemes lenne odafigyelni. Ha pedig jelentkeznek, akkor nem az alkoholbetegek kedvenc taktikáit használva tagadni, bagatellizálni, hárítani. Ugyanis így kezdődik. Persze, nem lehet tudni, hogy kinél milyen gyorsan és mélyen zajlanak majd az események, de ez nem egy megúszható játék a tűzzel, ami általában tuti forgatókönyv szerint játszódik. Aki pedig egyszer átlépte a függőség küszöbét, soha többé nem lesz szociális ivó, azaz nem tud csak társaságban, ritkán és mértékkel inni. Ez a hajó elment.

Az elején még elcsíphető a dolog, de csak ha éberek ésŐSZINTÉK vagyunk magunkhoz.

Vannak rizikófaktorok a függőség kialakulásában. A szűkebb családban előforduló alkoholprobléma, a szociális minta, a genetikai és biológiai örökség és számos egyéb tényező befolyásolja azt, hogy valaki mennyire hajlamos az alkoholfüggőségre. Érdemes ezeket is belekalkulálni és valóban nem szerencsés huzigálni az oroszlán bajszát.

Az alkoholbetegség kezelésében, a józanodásban az egyik legnagyobb „ellenség” maga a beteg, aki nem látja be, hogy az az út, amin jár, nincs rendben. Nem látja be, hogy egyedül nem fog menni, segítségre van szüksége. A legritkábban lehet bárkin segíteni, aki nem akarja. Valóban tűnhet úgy, hogy semmi baj ezzel. El lehet jópofizni a folyamatos hétvégi berúgásokkal, az esti sörözés is lehet kőbe vésett program, de ennek az árát – egy szint után – nem a kasszánál vagy a pultnál fizetjük meg.

A társadalom persze, mint sok minden másban, az alkoholfogyasztáshoz való viszonyában, annak megítélésében sem konzekvens. Egy szintig elnézi, sőt, támogatja az ivást! Mert benne van a hagyományainkban, a kultúránkban, a folklórunkban, hogy inni kell! De, ha valakit elkap a gépszíj, akkor annak a társadalom gyorsan elengedi a kezét: „mi is megisszuk a magunkét, de ő alkoholista.”

Mindenki, aki próbára teszi magát, legyen figyelmes és tegye fel magának a kérdést: Mit éreztem az elmúlt egy hónapban? Hiányzott az ital? Jó érzés, hogy újra ihatok?

Veszélyes játék ez, amiből segítséggel és belátással van kiút, ám sajnos, az alkoholbetegek kisebb hányada jön ki ebből a játszmából.  

Ha komoly gondod van az alkohollal és képtelen vagy letenni a poharat, mert megvonási tüneteid vannak, kérj segítséget! Egy szint után az alkoholfogyasztás hirtelen megszakítása akár életveszélyes is lehet!

 Hölgyeim és uraim! További kellemes Száraz Novembert mindenkinek!

( Az időleges absztinenciát célzó kihívást a Kék Pont Alapítvány keltette életre brit példa nyomán. Nagy Tibor István kollégánk írása  2021. november. 11-én jelent meg a szotkerek.hu-n) 

Közérthetően, tabuk nélkül

„Sok előadást hallottam már, de ennyire jót még nem. Ezt a gyerekek érdeklődése, aktivitása is alátámasztotta. Gratulálok hozzáállásukhoz, fogom Önöket ajánlani.” – mondta a putnoki Serényi László Általános Iskola pedagógusa a Drogambulancia prevenciós előadása után.

Az idei tanévben is folytatjuk prevenciós előadásainkat

Alapítványunk merőben új utat választott, amikor 2023-ban nyitottá tettük a Drogambulanciát és „házhoz hívjuk a fiatalokat”.  Programunk keretében a csütörtöki napokon délelőtt 10 órától, alkalmanként 120 percben tartunk prevenciós előadásokat/foglalkozásokat maximum 20 fős iskolai csoportok részére a Drogambulancia Alapítvány székhelyén. Tabuk nélkül, közérthetően, a diákok nyelvén.  Ezeken a foglalkozásokon a diákok mindent megtudhatnak a függőségek kialakulásáról, a szenvedélybetegségről, a drogok, az alkohol, gyógyszerek és a túlzásba vitt energiaitalok fogyasztásának hatásairól.   A diákok kérdéseiből egyértelművé vált az, amit eddig is sejtettünk, hogy nagy a baj. A tizenévesek nagy része úgy próbálja ki, vagy fogyasztja – akár rendszeresen- a kábítószereket, az alkoholt és a nyugtató hatású gyógyszereket, energiaitalokat, hogy egyáltalán nincsenek tisztában annak hosszú távú, káros következményeivel. Előadásaink után mindig van egy-két diák, akik ott maradnak és négyszemközti beszélgetést kérnek tőlünk akár érintettségük okán, akár azért, mert a családjukban, vagy baráti körükben van szenvedélybeteg.

2023 óta több mint kétezer gyerek ismerhette meg a Drogambulanciát, az itt dolgozókat, de meghívásra több külső helyszínen is voltunk előadást tartani. 

2023-ban 8 miskolci középiskola több osztállyal és 8 vidéki iskola diákjai jártak nálunk. 

 2024 évben 4 miskolci középiskola több osztállyal járt nálunk és 6 vidéki iskolában voltunk prevenciós előadást tartani. Köztük a mezőcsáti iskolában, ahol a prevenciós előadásunkon 9 és 16 éves kor közötti fiatalok voltak jelen. Azok a gyerekek is, akikre bedrogozva, ájultan találtak rá az úttesten májusban.

Az előadásokat a Drogambulancia Alapítvány szakképzett munkatársai tartják. Pszichológus, addiktológiai konzultáns, aki tapasztalati szakértő is, mediátor-coach, mentálhigiénés szakember, pszichopedagógus. 

A Drogambulancián megtartott 90 perces előadásokat Alapítványunk 15.000 forint/alkalom tudja vállalni. Külső helyszín miskolci iskolák esetén 35.000 forint/alkalom. Külső helyszín vidéki iskolák, intézmények esetén 45.000 forint/alkalom. 

A visszajelzésekből azt látjuk és halljuk, hogy előadásaink után a diákok kortárssegítőként kezdenek működni. (Elmondják diáktársaiknak, amit nálunk hallottak és figyelmeztetik egymást.)

Hisszük, hogy ezekkel a látogatásokkal/előadásokkal egyrészt megelőzhető, hogy ők is drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőkké váljanak. Másrészt, ha megismerik Ambulanciánkat, az itt dolgozókat, akkor a későbbiekben már tudják honnan, hol kell segítséget kérni. 

Prevenciós előadásainkra jelentkezni a drogprevencio@gmail.com e-mail címen lehet.

Ne legyen akadálya a segítségkérésnek!

Az addiktológiai, a pszichiátriai, a nemi betegségek, és a HIV szűrések adatait kizárólag a szakorvos ismerheti meg – tehát ezek a normál egészségügyi ellátások során nem láthatók!

Adatainak hozzáférést ezen túlmenően lehetősége van szabályozni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT-ben.) A személyes adatok védelme érdekében a rendszer lehetőséget biztosít minden állampolgárnak, hogy bekerülő adatainak hozzáférését szabályozza, vagy tiltsa.

Digitális önrendelkezését az EESZT Lakossági Portálján, a www.eeszt.gov.hu honlapján teheti meg. A portálra történő belépéshez szükséges a személyes ügyfélkapujához tartozó felhasználóneve és jelszava, illetve a TAJ-száma.

https://e-egeszsegugy.gov.hu/onrendelkezes

https://gdpr.news.hu/…/mit-jelent-a-teljesen-tilto…

Ha még mindig kétségei vannak, ha egyáltalán nem szeretné, hogy bekerüljön a rendszerbe, arra is van megoldás! A konzultációkat térítéses formában is igénybe veheti, így rajtunk kívül más nem látja az adatait. Ennek ára: 1 alkalom 12. 000 forint. Csomagban 5 alkalom: 48. 000 forint.

Keressen bennünket bizalommal! Van segítség!

Telefonszámaink: 46-431-310, 46-787-408

MINDENHOL, MINDEN, MINDENKI  – VEDD KI A FEJED A HOMOKBÓL!

A tiltott szerhasználat, a kábítószerpiac működése, valamint az ezekhez kapcsolódó problémák valószínűleg mindenkit érintenek.

 (Elkészült a 2024. évi európai kábítószer-jelentés.)

Mindenhol

 Napjainkban a kábítószerrel kapcsolatos problémák szinte mindenhol éreztetik hatásukat. Nemzeti szinten sok más egyéb szakpolitikai ügy mentén is megtestesülhetnek, vagy azokat felerősíthetik, csakúgy, mint a hajléktalanság, a mentális zavarok vagy a fiatalkori bűnözés. Emellett egyes országokban a kábítószerpiac által ösztönzött nagyobb mértékű erőszakot és korrupciót figyelhetünk meg.  

Minden

 Egyre inkább azt látjuk, hogy szinte minden pszichoaktív tulajdonsággal rendelkező szer megjelenhet a kábítószerpiacon, gyakran félrecímkézve vagy keverékek részeként, melynek következtében a fogyasztók sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy pontosan mit használnak. Ez növeli a szerhasználat egészségügyi kockázatait, valamint új kihívások elé állítja a bűnüldözést és a szabályozást.

Mindenki

 Az általunk megfigyelt fejlemények kihatása, hogy valamilyen módon valószínűleg mindenkit érintenek a tiltott szerhasználat, a kábítószerpiac működése, valamint az ezekhez kapcsolódó problémák. Közvetett módon a kábítószer-probléma közrejátszik a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatalok bűnelkövetővé válásában, az adott ország egészségügyi kiadásainak megemelkedésében, de akár jelentkezhet társadalmi költségként is például olyan közösségekben, ahol nagy a bizonytalanság vagy az intézmények és az üzleti szektor korrupciónak vagy bűnözésnek való kitettsége.

A polidroghasználat és a gyógyszerekkel való visszaélés növeli az egészségügyi kockázatokat

A polidroghasználat két vagy több, legális vagy tiltott pszichoaktív anyag egyidejű vagy egymást követő használata. A kábítószerek együttes alkalmazása növelheti az egészségügyi problémák kockázatát és megnehezítheti a hatékony beavatkozást, például az akut mérgezésre való reagálás során problémát jelenthet.

Az intravénás kábítószerek nagyobb változatossága növeli az egészségügyi kockázatokat

Az intravénáskábítószer-használók gyakran jobban ki vannak téve az ártalmak, például a vér útján terjedő fertőzések vagy a kábítószer-túladagolás miatti halálozás kockázatának, mint azok, akik más alkalmazási módokat használnak. Az intravénáskábítószer-használat súlyosbíthatja a már meglévő egészségügyi problémákat, illetve tályogokat, szepszist és idegkárosodást okozhat. Bár az elmúlt évtizedben az intravénáskábítószer-használat tovább csökkent Európában, még mindig aránytalanul nagy arányban felelős a kábítószer-használatból eredő akut és krónikus egészségkárosodásokért.

A HIV-bejelentések visszatérnek a világjárvány előtti szintre

Miközben az Európai Unióban hosszú távon csökkenő tendenciát mutatnak az intravénáskábítószer-használattal összefüggő új HIV-fertőzések, az adatokat közlő országok több mint felében 2022-ben 2021-hez képest nőtt az új HIV-bejelentések száma. 

„Rózsaszín kokain”: egy példa az uniós piacon megjelenő, új szintetikus kábítószer-keverékekre

A ketamin más kábítószer-keverékekkel, többek között MDMA-porokkal és -tablettákkal is vegyíthető, ami potenciálisan növeli a nem szándékos fogyasztás kockázatát. A „rózsaszín kokainként” értékesített keverékek ketamint is tartalmazhatnak. A fogyasztók valószínűleg nagyon kevéssé vannak tisztában azzal, hogy valójában milyen vegyi anyagokat fogyasztanak.

Egyre nyilvánvalóbbá válik a kokain magas fokú hozzáférhetőségének a közegészségre gyakorolt hatása

A kokain a kannabisz után a második leggyakrabban használt tiltott kábítószer Európában. Egyre több jel utal arra, hogy e kábítószer folyamatos nagymértékű hozzáférhetősége egyre nagyobb negatív hatást gyakorol az európai közegészségügyre. A rendelkezésre álló toxikológiai adatok arra utalnak, hogy a kábítószer 2022-ben a kábítószer-túladagolás okozta halálesetek körülbelül egyötödében volt érintett, gyakran más anyagokkal összefüggésben. Továbbá, mivel a kokainhasználat súlyosbíthatja a már meglévő szív- és érrendszeri problémákat, amelyek Európában a halálozás egyik fő okát jelentik, valószínű, hogy nem ismerik fel kellőképpen e kábítószer mortalitáshoz való hozzájárulását.

A teljes jelentés:

https://www.emcdda.europa.eu/publications/european-drug-report/2023/drug-situation-in-europe-up-to-2023_hu

Segítünk! Drogambulancia Alapítvány Miskolc, Csabai kapu 9-11 (bejárat a Bottyán János utca felől)

Klienseink mondták

„Abszolút nem így képzeltem el az elterelést. Úgy jöttem ide, hogy ez valami büntetés, megszégyenítés lesz, teljesen másra gondoltam még az elején. Igen, beszélünk a drogok káros hatásáról, meg minden, …de mégis valahogy máshogyan. Jó ide jönni, jó önnel beszélgetni, jó azt érezni, hogy figyel rám.”  (30 éves férfi)

„Nagyon fontosak nekem a rendszeres találkozásaink, beszélgetéseink. Amikor itt vagyok az az idő tényleg csak az enyém, akkor tényleg azt élem meg, hogy csak rám figyel.” (27 éves férfi)

„Én az elterelés után is szeretnék járni ide Bogi nénihez. Sokkal többet beszélgetek otthon a szüleimmel és ezt most már tudom értékelni.  (17 éves fiú)

„Máshogy látom most már az életem. Sok butaságot csináltam, amit most már nem csinálnék. Jó volt, hogy nem ítélt el érte. Olyan dolgokról tudok itt beszélni, amit másnak nem mondanék el.” (32 éves férfi)

„Ez a hely jelenti a józanságom kezdetét és biztosítja a folytatását.”

„Jó a sorstársakkal úgy beszélgetni, hogy az alkohol szóba sem kerül. Annyi más témánk van, ami segít józannak maradni.”

„Nem tudom, hol lennék most, ha azon a napon nem lépek be a Drogambulancia ajtaján.”

„Ez egy olyan hely, ahol nem ítélkeznek felettem. Történjen bármi is, tudom, hogy azt bátran elmondhatom.”

“Voltam már pár helyen orvosnál és kezelésen is életemben, de eddig sehol sem éreztem, hogy valakit őszintén érdekelne, hogy valójában mi van velem. Ide betérve mind az orvosnál, mind Önnél azt éreztem, hogy segíteni akarnak, őszintén, minden hátsó szándéktól mentesen.”

“Most már tudom azt mondani, hogy a körülmények szerencsés összjátéka miatt kerültem elterelő kezelésre az év elején. Így négy hónappal később már tudok érte hálás lenni, mert ha nem így történt volna, akkor már valószínűleg nem lennék életben.”

“Nagyon meglepődtem, amikor már az ajtóban mosolyogva, és nem savanyú képpel, fogadtak az Drogambulancián dolgozók. Már a váróban megkezdődött a beszélgetés a többi rendelésre váró emberrel és olyan jó volt megélni, hogy itt mindenki segíteni akar egymásnak. Azóta is folyamatosan ezt érzem a mentorálások során is.”

“Valamit szeretnék visszaadni a sok segítségből, amit itt kaptam. Szívesen megosztanám a történetemet, hogy másoknak már ne kelljen elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint nekem. Hátha legalább egy embernek könnyebbé tehetném ezáltal a felépülését.”  

Hozzátartozó mondta: “Tavaly, amikor először jöttem a Drogambulanciára segítséget kérni azt hittem, hogy a fiam függősége csak az ő problémája és csakis neki van szüksége segítségre. Közben, ahogy az elmúlt év során gyógyult, nekem is rá kellett jönnöm, hogy számomra is vannak olyan dolgok, amikről beszélnem kellene. Vele együtt nekem is gyógyulnom, változnom kellett, hogy a felépülése tartós lehessen és ne ugyanott kössünk ki.”

“Nem ilyennek képzeltem az elterelést. Sohasem hittem volna, hogy örülni fogok annak, hogy elkapnak és emiatt heti szinten beszélgetek valakivel, akit tényleg érdekel, hogy mi van velem.” 

“Nem gondoltam volna, hogy várni fogom ezeket az alkalmakat és nem kötelező kínként élem meg. “

“Egyszerűen el kellett ide jönnöm és megnéznem kivel beszélget a fiam, mert az elmúlt 3 hónapban akkora változáson ment keresztül, ami rám is és az egész családunkra hatott pozitív értelemben. “ (Hozzátartozó mondta a 20 éves fia elterelése kapcsán)

“A terápia során sokszor hallottam azt, hogy “nem”. Időközben jöttem rá, magam is megtanultam nemet mondani embereknek, helyzeteknek. Most már azt is tudom ezzel mondtam igent az új életemre.” (44 éves férfi)

“ A felém irányuló mosolyában találtam meg a megoldást, bátorítást, amit azóta igyekszem én is tovább adni másoknak” (18 éves lány)

Emelkedő kliensszám – nyitott Drogambulancia

A mi struccunk már felismerte, hogy jobb szembenézni a problémákkal, mint úgy tenni mintha nem létezne. Vegyük ki a fejünket a homokból! Ez az üzenet szól szülőknek, pedagógusoknak, a döntéshozóknak, diákoknak, mindenkinek. Azoknak is, akik csak legyintenek, és azt mondják, hogy őket, az ő családjukat nem érinti ez a probléma. Tévednek! A probléma igenis létezik és mindenkié.

 Ezt bizonyítja az emelkedő kliensszámunk is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyivel nőtt a szenvedélybetegek száma. Jelentheti azt is, hogy megbíznak bennünk, mert valódi segítséget kapnak a hozzánk érkezők. Az emelkedés oka lehet az is, hogy 2021-től már nem csak kábítószerfogyasztókat látunk el, hanem bármilyen szenvedélybeteget.

És így vélekednek rólunk a kliensek:

„Itt olyan dolgokat tudok megosztani, amit otthon soha, senki nem hallott meg.”

„Még, ha kint a világ is omlik éppen össze és agyvérzést kapok a sok stressz miatt, ide betérve átjár a mindent átható nyugalom.”

„Tudom, hogy ha azt mondanám, hogy az egész hétvégét végig buliztam és háromfajta új drogot kipróbáltam, itt akkor sem ítélne el senki.”

Honnan érkeznek a klienseink?

2023-ban Miskolcról 92-en, környékéről 19-en, Tiszaújváros és környékéről 19-en, Kazincbarcika és környékéről 36-an, Szerencs és környékéről 9-en, Szikszó és környékéről 9-en, Ózd és környékéről 2-en,  Mezőkövesd és környékéről 4-en, Sárospatakról és Sátoraljaújhelyből és környékéről 3-an-3-an érkeztek. Budapest 1, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyén kívüli településről 1 fő, külföldi kliensünk 2023-ban nem volt.

Kik segítenek?

A pszichiátriai vizsgálatot követően a pszichológus, addiktológiai konzultáns-tapasztalati szakértő, mediátor, coach, pszichopedagógus,szociálpedagógus,  mentálhigiénés szociális szakember vagy a szociális asszisztens, aki átveszi a klienseket és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn velük a mentorálások alkalmával.

A Drogambulancia Alapítvány tartja fenn a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében működő egyetlen Drogambulanciát, és biztosítja a szenvedélybetegek ambuláns egészségügyi ellátását.

Magasküszöbű szolgáltatásunk a Metadon/Suboxone program is. Ez egy gyógyszeres kezelés az ópiát függők számára. A programba való bekerülést előgondozás előzi meg és a programban maradásnak is komoly feltételei vannak. A program része a rendszeres orvosi vizsgálat, a mentorálás, a heti két- háromszori megjelenés.

Tűcserét is végzünk. Célja a fertőzőbetegségek terjedésének visszaszorítása mellett az intravénás szerhasználók bevonzása, segítése.

A Drogambulancia Alapítvány végzi az elterelést is Borsod-Abaúj- Zemplén vármegyében.

Ez egy hatósági eljárás, melynek részeként elterelő kezelést nyújtunk a szert kipróbáló, illetve alkalmi szerfogyasztók részére. Olyan prevenciós beavatkozás, melyet a büntetőeljárás alternatívájaként az eljáró hatóság (rendőrség, bíróság, ügyészség) ajánl fel. A hozzánk érkezők minden segítséget megkapnak. Nem kell külön szakorvoshoz menniük, a miskolci Drogambulancián a szakorvosi állapotfelmérés után már el is kezdhető az elterelés, és nem csupán mentesülhetnek a büntetés alól, de a fél évig tartó programban komoly önismeretre is szert tehetnek szakembereink segítségével. Fél éven keresztül hetente egy órában találkoznak a kliensek a kijelölt mentorukkal. Ma már valóban prevenciós beavatkozásként működik.

Hasznosságáról egy így nyilatkoznak a kliensek:

„Igazából azért jöttem ide, mert muszáj volt és most olyan dolgokról beszélek, amit még soha senkinek sem mondtam el és soha senki nem kérdezett meg.”

„Ezelőtt mindennap füveztem, nem is terveztem letenni. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom: már három hónapja tiszta vagyok.”

„Furcsa ezt belátni, de ha nem ismertem volna meg ezt a helyet, akkor már nem élnék.”

Nálunk senki sem marad ellátatlanul. Alacsonyküszöbű szolgáltatásunk mindenkit fogad. Az alacsonyküszöbű kifejezés arra utal, hogy nem támasztunk magas követelményeket, a szolgáltatás igénybevételének szinte nincs feltétele. Nem feltétel a TB kártya, az sem, hogy miskolci legyen. Csaknem ezren veszik igénybe ezt a szolgáltatásunkat éves szinten. 

2008. szeptember 01-től biztosítunk szenvedélybetegek részére közösségi ellátását (Támogat-LAK) A szolgáltatás Miskolc városában érhető el. Ez az ellátás a szenvedélybetegek számára komplex, hosszú távú, közösségi alapú gondozás, akár az ellátottak otthonában, illetve lakókörnyezetében.

                         CSOPORTFOGLALKOZÁSOK:

A metadonosokon és elterelősökön kívül elindítottuk csoportunkat Józánság műhely névvel alkoholbetegek számára. Célja, hogy a józanodni vágyók sorstársi közösségben legyenek, ezzel segítve felépülésüket.

2023-ban elindítottunk a „Ne játszmázzunk, ha függő van a családban!” konzultációinkat hozzátartozók számára.  

2023 nyarán- kifejezetten a nyári szünetre időzítve – képzőművészeti foglalkozásokat indítottunk szülőknek és gyermekeiknek. A foglalkozásokat képzőművészeti mentor vezetette.   

Megelőző-felvilágosító csoport alkalmi kábítószer fogyasztók részére (rendszeres 5-10 fő részvételével)

Így vélekednek a csoportról a résztvevők: 

„Amióta a csoportba járok, nem ittam egy kortyot sem és nem hiányzik. Otthon érzem magam. Rég nevettem már őszintén, de a sorstársak között ez is sikerült.”

„Azt hiszem most találtam meg azt a közösséget, ami számomra működőképes lehet és fejlődhetek.”

„Ez a csoport legjobbkor jött, mert azt, ami miatt először józanodni kezdtem elveszítettem és veszélybe került minden.”

„A családom hetek után észrevette, hogy valami történik velem és ők is másképpen kezdték el látni a dolgokat

És miért érdemes időben felismerni, hogy valami baj van?

Mert a fiatalok komoly veszélynek vannak kitéve. 

Éppen a fentiek miatt vettük fel a kapcsolatot 2023 év elején a miskolci és Miskolc környéki iskolákkal, és tettük nyitottá a Drogambulanciát. 

Alapítványunk merőben új utat választott, amikor „házhoz hívjuk a fiatalokat”. Programunk keretében havonta négy-öt alkalommal, alkalmanként 120 percben tartunk a Drogambulancián prevenciós előadásokat/foglalkozásokat. Ezeken a foglalkozásokon a diákok mindent megtudhatnak a szenvedélybetegségről, a drogok, az alkohol, gyógyszerek és a túlzásba vitt energiaitalok fogyasztásának hatásairól. A diákok kérdéseiből egyértelművé vált az, amit eddig is sejtettünk, hogy nagy a baj, és a tizenévesek nagy része úgy próbálja ki, vagy fogyasztja – akár rendszeresen- a kábítószereket, az alkoholt és a nyugtató hatású gyógyszereket, energiaitalokat, hogy egyáltalán nincsenek tisztában annak hosszú távú, káros következményeivel. Nincsenek tisztában azzal, hogy a kábítószer fogyasztás illegális, amiért eljárást indítanak ellenük. Azzal sincsenek tisztában, hogy a biofű, az nem azért bio, mert egészséges. Hisszük, hogy ezekkel a látogatásokkal/előadásokkal egyrészt megelőzhető, hogy ők is drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőkké váljanak. Másrészt, ha megismerik Ambulanciánkat, az itt dolgozókat, akkor a későbbiekben már tudják honnan, hol kell segítséget kérni. 

Az Ambulanciánkon lehetőség van az 50 órás önkéntes szolgálat teljesítésére is.  

A Drogambulancia Alapítvány szakemberekkel és nyitott ajtókkal vár és fogad minden segítséget kérőt. Mert van segítség. A tudás életet menthet, csak vedd ki a fejed a homokból!

1% beszámoló  

Alapítványunk merőben új utat választott, amikor „házhoz hívjuk a fiatalokat”. Programunk keretében havonta négy-öt alkalommal, alkalmanként 120 percben tartunk prevenciós előadásokat/foglalkozásokat. Ezeken a foglalkozásokon a diákok mindent megtudhatnak a szenvedélybetegségről, a drogok, az alkohol, gyógyszerek és a túlzásba vitt energiaitalok fogyasztásának hatásairól. A diákok kérdéseiből egyértelművé vált az, amit eddig is sejtettünk, hogy nagy a baj, és a tizenévesek nagy része úgy próbálja ki, vagy fogyasztja – akár rendszeresen- a kábítószereket, az alkoholt és a nyugtató hatású gyógyszereket, energiaitalokat, hogy egyáltalán nincsenek tisztában annak hosszú távú, káros következményeivel.  És azt is tapasztaljuk, hogy a fiatalok egyre inkább magukra maradnak. Nem tudnak, vagy nem mernek őszintén kérdezni, és őszinte válaszokat sem kapnak, pedig a fiatalok komoly veszélynek vannak kitéve.  

Hisszük, és ma már tudjuk, hogy ezekkel a látogatásokkal/előadásokkal egyrészt megelőzhető, hogy ők is drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőkké váljanak. Másrészt, ha megismerik Ambulanciánkat, az itt dolgozókat, akkor a későbbiekben már tudják honnan, hol kell segítséget kérni. 

2023-ban több mint ezer gyerek ismerhette meg a Drogambulanciát, az itt dolgozókat, de több külső helyszínen, iskolában voltunk, illetve leszünk előadást tartani. 

 Ezt a tevékenységünket szeretnénk a jövőben is folytatni, ehhez kérjük az Önök 1 százalékát. 

Adószámunk: 18401712-1-05