Száraz November – Nagy Tibor István addiktológia konzultáns, tapasztalati szakértő kollégánk tollából
Sorolhatnánk az okokat, hogy miért iszunk, és ha megtesszük, akkor rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű akár csak 30 napig nem inni, mert indok akad bőven. És persze ott van a rutin is, ha például boldogok vagyunk. Vagy ha szomorúak. Vagy ha problémánk van. Vagy ha nincs.
Mi sem könnyebb, gondolhatjuk. És valóban. Miért okozna problémát bárkinek, hogy egy hónapig ne iszogasson a haverokkal, barátnőkkel, munkatársakkal, fogadásokon, munkahelyi partykon, koncerteken, születésnapon vagy más családi ünnepen, lazításképpen vagy, mert valaki a munkahelyén vagy a városi dugóban, esetleg vidéki buszon felnyomta az agyát? Bár a hivatalos statisztikák lényegesen a valóság alatti képet mutatják, a szakemberek régóta kongatják a vészharangot, hogy igencsak megnövekedett azok száma, akik nem tudnak csatlakozni a Száraz November kihívásához. Ők ugyanis betegek. Nevezhetjük őket alkoholbetegeknek, alkoholfüggőknek vagy ahogyan a legegyszerűbb és legelterjedtebb: alkoholistáknak.
Amikor alkoholistáról beszélünk, ne csak a rafiaszatyros, biciklivel dülöngélő, ápolatlan és harsány férfiakra gondoljunk. Ne csak a periférián élő, sokszor tanulatlan emberekre. Gondoljunk értelmiségiekre is: pedagógusokra, orvosokra, egészségügyi dolgozókra, jogászokra, művészekre, stb., akiknek egyre nagyobb hányada nő! Ahogyan az otthon lévő, vagy akár dolgozó, gyermeküket egyedül nevelő zugivó nők száma is emelkedik. Mert bizony, nőként inni lényegesen cikibb a társadalom szemében, ezért titkolni kell.
De maradjunk azoknál, akik a Száraz Novemberbe belevágnak. Meggyőződésem – és ezért tartom igen hasznosnak a kezdeményezést, – hogy sajnos sokaknak felvillan a jelzőlámpa, hogy valami nem oké. Na de mi? Talán az, hogy a vállalkozó szellemű egyed azt érzi, valami hiányzik, valami nem kerek. Hogy nem teljes a nap, ha nem pukkan az üveg bor vagy nem szisszen az a pár üveg sör a végén. Mert az úgy van jól. Úgy megszokott. „Mert megérdemlem.” Kicsit feszültebb, kicsit türelmetlenebb, kicsit nem olyan, mint szokott lenni? Üdv. Kezdődik a pszichés függőség. Ugyanis nem kellenek ahhoz remegő kezek, izzadás, hányinger, kiugró szív, hogy a szervezetünk jelezze: valamit nem kapott meg, amihez HOZZÁSZOKOTT és legyen már vége ennek a rohadt hónapnak! Persze, kemény munkával és a „mert megérdemlem” szlogen mantrázásával, az előbb említett súlyos szomatikus tünetek is könnyen elérhetők. Akkor már senki sem szajkózza, hogy megérdemelte.
Kedves novemberezők! A jelekre érdemes lenne odafigyelni. Ha pedig jelentkeznek, akkor nem az alkoholbetegek kedvenc taktikáit használva tagadni, bagatellizálni, hárítani. Ugyanis így kezdődik. Persze, nem lehet tudni, hogy kinél milyen gyorsan és mélyen zajlanak majd az események, de ez nem egy megúszható játék a tűzzel, ami általában tuti forgatókönyv szerint játszódik. Aki pedig egyszer átlépte a függőség küszöbét, soha többé nem lesz szociális ivó, azaz nem tud csak társaságban, ritkán és mértékkel inni. Ez a hajó elment.
Az elején még elcsíphető a dolog, de csak ha éberek ésŐSZINTÉK vagyunk magunkhoz.
Vannak rizikófaktorok a függőség kialakulásában. A szűkebb családban előforduló alkoholprobléma, a szociális minta, a genetikai és biológiai örökség és számos egyéb tényező befolyásolja azt, hogy valaki mennyire hajlamos az alkoholfüggőségre. Érdemes ezeket is belekalkulálni és valóban nem szerencsés huzigálni az oroszlán bajszát.
Az alkoholbetegség kezelésében, a józanodásban az egyik legnagyobb „ellenség” maga a beteg, aki nem látja be, hogy az az út, amin jár, nincs rendben. Nem látja be, hogy egyedül nem fog menni, segítségre van szüksége. A legritkábban lehet bárkin segíteni, aki nem akarja. Valóban tűnhet úgy, hogy semmi baj ezzel. El lehet jópofizni a folyamatos hétvégi berúgásokkal, az esti sörözés is lehet kőbe vésett program, de ennek az árát – egy szint után – nem a kasszánál vagy a pultnál fizetjük meg.
A társadalom persze, mint sok minden másban, az alkoholfogyasztáshoz való viszonyában, annak megítélésében sem konzekvens. Egy szintig elnézi, sőt, támogatja az ivást! Mert benne van a hagyományainkban, a kultúránkban, a folklórunkban, hogy inni kell! De, ha valakit elkap a gépszíj, akkor annak a társadalom gyorsan elengedi a kezét: „mi is megisszuk a magunkét, de ő alkoholista.”
Mindenki, aki próbára teszi magát, legyen figyelmes és tegye fel magának a kérdést: Mit éreztem az elmúlt egy hónapban? Hiányzott az ital? Jó érzés, hogy újra ihatok?
Veszélyes játék ez, amiből segítséggel és belátással van kiút, ám sajnos, az alkoholbetegek kisebb hányada jön ki ebből a játszmából.
Ha komoly gondod van az alkohollal és képtelen vagy letenni a poharat, mert megvonási tüneteid vannak, kérj segítséget! Egy szint után az alkoholfogyasztás hirtelen megszakítása akár életveszélyes is lehet!
Hölgyeim és uraim! További kellemes Száraz Novembert mindenkinek!
( Az időleges absztinenciát célzó kihívást a Kék Pont Alapítvány keltette életre brit példa nyomán. Nagy Tibor István kollégánk írása 2021. november. 11-én jelent meg a szotkerek.hu-n)
