Emelkedő kliensszám – nyitott Drogambulancia

A mi struccunk már felismerte, hogy jobb szembenézni a problémákkal, mint úgy tenni mintha nem létezne. Vegyük ki a fejünket a homokból! Ez az üzenet szól szülőknek, pedagógusoknak, a döntéshozóknak, diákoknak, mindenkinek. Azoknak is, akik csak legyintenek, és azt mondják, hogy őket, az ő családjukat nem érinti ez a probléma. Tévednek! A probléma igenis létezik és mindenkié.

 Ezt bizonyítja az emelkedő kliensszámunk is. 2020-ban 95 új kliens érkezett hozzánk, 2021-ben 136.  2022-ben 192 új, 2023-ban 339 új kliens kért tőlünk segítséget.

A 339 új kliensünk korcsoport szerinti megoszlása: 

15 év alatt 1 fő érkezett               

15 és 19 év közöttiek             49-en

20 és 24 év közöttiek            65-en

25 és 29 év közöttiek             58-an

30- és 34 év közöttiek            46-an

35 év felettiek 120-an  

ebből nő:79, férfi 260 fő.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyivel nőtt a szenvedélybetegek száma. Jelentheti azt is, hogy megbíznak bennünk, mert valódi segítséget kapnak a hozzánk érkezők. Az emelkedés oka lehet az is, hogy 2021-től már nem csak kábítószerfogyasztókat látunk el, hanem bármilyen szenvedélybeteget.

És így vélekednek rólunk a kliensek:

„Itt olyan dolgokat tudok megosztani, amit otthon soha, senki nem hallott meg.”

„Még, ha kint a világ is omlik éppen össze és agyvérzést kapok a sok stressz miatt, ide betérve átjár a mindent átható nyugalom.”

„Tudom, hogy ha azt mondanám, hogy az egész hétvégét végig buliztam és háromfajta új drogot kipróbáltam, itt akkor sem ítélne el senki.”

Honnan érkeznek a klienseink?

2023-ban Miskolcról 92-en, környékéről 19-en, Tiszaújváros és környékéről 19-en, Kazincbarcika és környékéről 36-an, Szerencs és környékéről 9-en, Szikszó és környékéről 9-en, Ózd és környékéről 2-en,  Mezőkövesd és környékéről 4-en, Sárospatakról és Sátoraljaújhelyből és környékéről 3-an-3-an érkeztek. Budapest 1, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyén kívüli településről 1 fő, külföldi kliensünk 2023-ban nem volt.

2020-tól teljesen lecserélődött a szakember gárda.

A pszichiátriai vizsgálatot követően a pszichológus, addiktológiai konzultáns-tapasztalati szakértő, mediátor, coach, pszichopedagógus,szociálpedagógus,  mentálhigiénés szociális szakember vagy a szociális asszisztens, aki átveszi a klienseket és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn velük a mentorálások alkalmával.

Az idén 33 éves Drogambulancia Alapítvány tartja fenn a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében működő egyetlen Drogambulanciát, és biztosítja a szenvedélybetegek ambuláns egészségügyi ellátását. Nyilvántartott klienseinek száma összesen 4662 fő. A legfiatalabb kliensünk 11 éves volt, ő szerves oldószer használata miatt érkezett hozzánk. A legidősebb – 72 éves férfi – extasy és minden más kábítószerek használata miatt. A 70 feletti hölgy kliensünk pedig az alkoholizmusa miatt döntött úgy, hogy felkeres bennünket és segítséget kér. Azóta rendszeres résztvevője a Józanság műhely csoportnak, és józan.

Magasküszöbű szolgáltatásunk a Metadon/Suboxone program is. Ez egy gyógyszeres kezelés az ópiát függők számára. A programba való bekerülést előgondozás előzi meg és a programban maradásnak is komoly feltételei vannak. A program része a rendszeres orvosi vizsgálat, a mentorálás, a heti két- háromszori megjelenés.

Tűcserét is végzünk. Célja a fertőzőbetegségek terjedésének visszaszorítása mellett az intravénás szerhasználók bevonzása, segítése.

A Drogambulancia Alapítvány ma már szakszerűen képes ellátni a drogszemét-mentesítést is és a veszélyes hulladék megsemmisítése is megoldott, ha azt elszállítjuk Sajóbábonyba. Tavaly is és idén is több alkalommal voltunk a város különböző helyszínein drogszemetet szedni. Vagy lakossági kérésre, vagy a MIÖR-höz befutott lakossági jelzésre megyünk ki, amikor időnk engedi.

A Drogambulancia Alapítvány végzi az elterelést is Borsod-Abaúj- Zemplén vármegyében.

Ez egy hatósági eljárás, melynek részeként elterelő kezelést nyújtunk a szert kipróbáló, illetve alkalmi szerfogyasztók részére. Olyan prevenciós beavatkozás, melyet a büntetőeljárás alternatívájaként az eljáró hatóság (rendőrség, bíróság, ügyészség) ajánl fel.  2019-ben 65, 2020-ban 69, 2021-ben 96, 2022-ben 134, 2023-ban 153-an érkeztek kezelésre.  A hozzánk érkezők minden segítséget megkapnak. Nem kell külön szakorvoshoz menniük, a miskolci Drogambulancián a szakorvosi állapotfelmérés után már el is kezdhető az elterelés, és nem csupán mentesülhetnek a büntetés alól, de a fél évig tartó programban komoly önismeretre is szert tehetnek szakembereink segítségével. Fél éven keresztül hetente egy órában találkoznak a kliensek a kijelölt mentorukkal. Ma már valóban prevenciós beavatkozásként működik.

Hasznosságáról egy így nyilatkoznak a kliensek:

„Igazából azért jöttem ide, mert muszáj volt és most olyan dolgokról beszélek, amit még soha senkinek sem mondtam el és soha senki nem kérdezett meg.”

„Ezelőtt mindennap füveztem, nem is terveztem letenni. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom: már három hónapja tiszta vagyok.”

„Furcsa ezt belátni, de ha nem ismertem volna meg ezt a helyet, akkor már nem élnék.”

Nálunk senki sem marad ellátatlanul. Alacsonyküszöbű szolgáltatásunk mindenkit fogad. A TÁM-PONT Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű szolgáltatását 2000-től biztosítjuk. Az alacsonyküszöbű kifejezés arra utal, hogy nem támasztunk magas követelményeket, a szolgáltatás igénybevételének szinte nincs feltétele. Nem feltétel a TB kártya, az sem, hogy miskolci legyen. Csaknem ezren veszik igénybe ezt a szolgáltatásunkat éves szinten. 

2008. szeptember 01-től biztosítunk szenvedélybetegek részére közösségi ellátását (Támogat-LAK) A szolgáltatás Miskolc városában érhető el. Ez az ellátás a szenvedélybetegek számára komplex, hosszú távú, közösségi alapú gondozás, akár az ellátottak otthonában, illetve lakókörnyezetében. 2023-ben 52 fő a nyilvántartott klienseink száma.

                         CSOPORTFOGLALKOZÁSOK:

A metadonosokon és elterelősökön kívül elindítottuk csoportunkat Józánság műhely névvel alkoholbetegek számára. Célja, hogy a józanodni vágyók sorstársi közösségben legyenek, ezzel segítve felépülésüket.

2023-ban elindítottunk a „Ne játszmázzunk, ha függő van a családban!” konzultációinkat hozzátartozók számára.  

2023 nyarán- kifejezetten a nyári szünetre időzítve – képzőművészeti foglalkozásokat indítottunk szülőknek és gyermekeiknek. A foglalkozásokat képzőművészeti mentor vezetette.   

Megelőző-felvilágosító csoport alkalmi kábítószer fogyasztók részére (rendszeres 5-10 fő részvételével)

Így vélekednek a csoportról a résztvevők: 

„Amióta a csoportba járok, nem ittam egy kortyot sem és nem hiányzik. Otthon érzem magam. Rég nevettem már őszintén, de a sorstársak között ez is sikerült.”

„Azt hiszem most találtam meg azt a közösséget, ami számomra működőképes lehet és fejlődhetek.”

„Ez a csoport legjobbkor jött, mert azt, ami miatt először józanodni kezdtem elveszítettem és veszélybe került minden.”

„A családom hetek után észrevette, hogy valami történik velem és ők is másképpen kezdték el látni a dolgokat

2020 óta 40 alkoholbeteg, 35 gyógyszer, 20 játék –illetve viselkedésfüggőnk van.

És miért érdemes időben felismerni, hogy valami baj van?

Mert a fiatalok komoly veszélynek vannak kitéve. 

A 9. 10. évfolyamos diákok 28 százaléka használt már valamilyen drogot. Többségük, 93 százalékuk ivott már alkoholt.

Európai összehasonlításban a dizájnerdrog-fogyasztásban az első helyen végeztek a magyar tinik. Mindezt úgy értük el, hogy a legrosszabb helyzetben levő fiatalokat – az iskolaelhagyókat, az intézetiseket, a tanulási nehézséggel diagnosztizáltakat – nem is kérdezték.

Éppen a fentiek miatt vettük fel a kapcsolatot 2023 év elején a miskolci és Miskolc környéki iskolákkal, és tettük nyitottá a Drogambulanciát. 

Alapítványunk merőben új utat választott, amikor „házhoz hívjuk a fiatalokat”. Programunk keretében havonta négy-öt alkalommal, alkalmanként 120 percben tartunk prevenciós előadásokat/foglalkozásokat. Ezeken a foglalkozásokon a diákok mindent megtudhatnak a szenvedélybetegségről, a drogok, az alkohol, gyógyszerek és a túlzásba vitt energiaitalok fogyasztásának hatásairól. A diákok kérdéseiből egyértelművé vált az, amit eddig is sejtettünk, hogy nagy a baj, és a tizenévesek nagy része úgy próbálja ki, vagy fogyasztja – akár rendszeresen- a kábítószereket, az alkoholt és a nyugtató hatású gyógyszereket, energiaitalokat, hogy egyáltalán nincsenek tisztában annak hosszú távú, káros következményeivel. Nincsenek tisztában azzal, hogy a kábítószer fogyasztás illegális, amiért eljárást indítanak ellenük. Azzal sincsenek tisztában, hogy a biofű, az nem azért bio, mert egészséges. És azt is tapasztaljuk, hogy a fiatalok egyre inkább magukra maradnak. Nem tudnak, vagy nem mernek őszintén kérdezni, és őszinte válaszokat sem kapnak, pedig a fiatalokkomoly veszélynek vannak kitéve. Hiszem, hogy ezekkel a látogatásokkal/előadásokkal egyrészt megelőzhető, hogy ők is drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőkké váljanak. Másrészt, ha megismerik Ambulanciánkat, az itt dolgozókat, akkor a későbbiekben már tudják honnan, hol kell segítséget kérni. 

Az Ambulanciánkon lehetőség van az 50 órás önkéntes szolgálat teljesítésére is.  Részt vesznek drogszemét mentesítésben, itt elsősorban a nyitott szemükre számítunk. Ha drogszemetet találnak, akkor azt azonnal jelzik. Fontos célunk az is, hogy ezek a diákok minden kérdésükre őszinte választ kapnak. Megtanulják, hogy mire is mondanak nemet. Azt is, hogy hová fordulhatnak, ha egy ismerősük, osztálytársuk, családtagjuk bajba került.

És végül, de nem utolsó sorban, gyakorlóhelye vagyunk a Debreceni és Miskolci Egyetemnek, ahonnan szociálpedagógia és gyógypedagógus hallgatók érkeztek hozzánk. Tavaly 69 hallgató végezte nálunk szakmai gyakorlatát. És idén is mintegy 20-an megkezdték nálunk gyakorlatukat.

A Drogambulancia Alapítvány szakemberekkel és nyitott ajtókkal vár és fogad minden segítséget kérőt. Mert van segítség. A tudás életet menthet, csak vedd ki a fejed a homokból!