Miért fontos a korai kezelésbevétel?
Mert a gyerekeink is komoly veszélynek vannak kitéve. A filmekben látott jelenetek – drogot árul az iskolába járó diák – ma már nem csak egy filmjelenet, amire legyinthetünk, és azt mondhatjuk, hogy ez minket nem érint. Dehogynem. Ezt támasztja alá egy 2019 év végi ESPAD kutatás is.
A 9-10. évfolyamos diákok 28 %-a használt már valamilyen drogot.
18 %-a kipróbált már tiltott szert
22 %-a droghasználati célú szert
15 %-a nyugtatót, altatót, fájdalomcsillapítót.
A tiltott és droghasználati célú szerfogyasztás inkább a fiúkra, a gyógyszerhasználat pedig inkább a lányokra jellemző.
Az egyéb drogok közül az inhaláns kipróbálása történik legkorábban, nagyjából az intenzívebb dohányzás és alkoholfogyasztással egy időben: 14 évesen. A legtöbb egyéb szert 15 évesen vagy később kezdik el használni. A legális nyugtatókat, valamint a kannabiszt tartják a legnagyobb arányban könnyen hozzáférhetőnek. Illetve az alkoholt.
A 9-10. évfolyamos diákok túlnyomó többsége – 93%-az! – fogyasztott már életében alkoholt! És nem ritka az alkoholfogyasztás szélsőségesebb formája sem a középiskolások között.
Vagyis a 9.10. évfolyamos diákok szinte mindannyian ittak már, a negyedük rendszeresen dohányzik, és több mint a negyedük kipróbált már valamilyen illegális szert.
Európai összehasonlításban a dizájnerdrog-fogyasztásban az első helyen végeztek a magyar tinik. Mindezt úgy értük el, hogy a legrosszabb helyzetben levő fiatalokat – az iskolaelhagyókat, az intézetiseket, a tanulási nehézséggel diagnosztizáltakat – nem is kérdezték.


0 hozzászólás